KirándulÁSZok

KirándulÁSZok

Bence-hegyi kilátó, Velence

2024. szeptember 29. - Gottlieb Tímea

Emlékszem, ez a kis kirándulásunk teljesen spontán és meglepetésszerű volt. Az egyik hétvégén párom elém állt, hogy öltözzek, elmegyünk valahová csavarogni. Elképzelni sem tudtam, hogy mit találhatott ki, elvégre egész nap borult volt az ég, helyenként zuhogott az eső is.

Viszonylag ismerős utakon mentünk, zenét hallgattunk, jó volt a hangulat. Az időjárás teljesen kiszámíthatatlannak bizonyult, egy-egy faluban/városban esett, máshol pedig nem.

De még mindig nem tudtam, hogy merre megyünk. Ahogy közeledtünk az úticélunk felé, voltak ugyan sejtéseim, de párom még mindig nem volt hajlandó elárulni, hogy hova tartunk. Végül aztán amikor elértük a Velencei tavat, rámutatott egy számomra különös építményre a távolban, hogy bizony mi most éppen oda tartunk.

A Velencei tó egy eléggé közkedvelt üdülőhely, gyönyörű környezetben fekszik. Többször is voltunk már errefelé, és emlékszem, hogy mindig azt a fura építményt figyeltem a partról, ami történetesen a Sukoró melletti Bence-hegyen magasodott.

Kirándulásunk úticélja nem más volt, mint a Bence-hegyi kilátó. Ezt a fura építményt 2018-ban nyitották meg, ugyanis a korábbi törekvések meghiúsultak. A ’60-as években egy elavult olajfúró tornyot helyeztek ide kilátó gyanánt, de karbantartás hiányában a ’80-as évekre a torony szerkezete életveszélyessé vált, le kellett rombolni.

Gyönyörű kilátás nyílik a teljes Velencei-tóra, a környező tájra, dombokra. A kilátóba belépődíj fizetése szükséges, az alábbi oldalon megtalálhattok minden fontos információt. (bár itt az oldalon azt írják, hogy a parkolás is fizetős, mi amikor voltunk júliusban, nem kellett fizetni érte)

https://trekhunt.com/hu/article/bence-hegyi-kilato/

1727361420249.jpg

1727361420119.jpg

1727361420167.jpg

1727361420043.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kirandulaszok.blog.hu/api/trackback/id/tr1018598312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása