A Gaja-szurdok a Bakony egyik leghangulatosabb patakvölgye. Bodajk, Balinka és Fehérvárcsurgó között terül el. Tökéletes kirándulás családoknak, piknikezőknek, pároknak.
Mi tavaly októberben kirándultunk itt, azonban nem jártuk végig az egész túrát – mindössze egy részét-, leginkább a korai sötétedés miatt. Emlékszem, pénteki napon, munka után felvetettem a páromnak, hogy elmehetnénk valahová, amíg még kellemes az idő, így esett a választásunk a bakonyi Gaja-szurdokra. Sötétedés után nem éppen szerencsés az erdőben csatangolni, így sajnos csak egy kis részét tudtuk bebarangolni.
Nagyon kellemes, hangulatos a völgy, találhatók itt különféle barlangok is, a legendák szerint annak idején betyárok húzták meg magukat némelyikben. Az egyik ilyen barlang a hírhedt Sobri Jóska nevét viseli. (Sobri Jóska a maga idejében, az 1800-as években rettegett útonálló volt, majd később a Bakony erdeiben bújkáló dunántúli betyárvezérként vált közismertté – Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Sobri_J%C3%B3ska)
Van egy érdekes történetünk is a túránkkal kapcsolatban. Miközben gyönyörködtünk a tájban és elmerültünk a végtelen nyugalomban, hirtelen szinte a semmiből előbukkant egy hölgy. Eléggé zaklatottnak tűnt, mintha valami problémája lenne, egy elegáns kistáskát hordott magával. Nekem már ez is fura volt, nem láttam még sosem senkit retiküllel a vállán túrázni. Valahogy nem illett bele a tájba. Párommal azóta is emlegetjük, bár nem tudhatjuk, hogy mi lehetett a zaklatottsága hátterében.
Ajánlom mindenkinek ezt a kis kirándulást, nagyon könnyen teljesíthető. A legjobb az egészben az volt, hogy pont a csodálatos naplementére értünk fel, így láthattuk, hogyan tűnik el a dombok mögött. Tervezzük párommal, hogy majd bejárjuk az egészet, akkor majd frissítem ezt a bejegyzést és a képeket is.